Pécstől 4 km-re, a Mecsek lábánál, Cserkúton a Vackor Vendégházakba várjuk szeretettel vendégeinket! Szép, csendes környezetben a négy különálló, összkomfortos vendégházunk összesen 20 alapággyal és 4 pótággyal működik. Lakásonként hálószobák, fürdő, WC, nappali-konyha, tv-műhold, mikró, kávéfőző, kenyérpirító, hűtőszekrény van.
Gyerekkedvezményt is adunk. Igény szerint, előzetes megbeszéléssel étkezést is biztosítunk.
Várjuk gyermekes családok, baráti társaságok, természetjárók, nyugdíjasok jelentkezését!
Falunk, Cserkút kivételes helyzetben van, mert elmondható róla, hogy 30 km-es körben rengeteg látnivaló, kikapcsolódási lehetőség, program található itt. Településünkön egy Árpádkori freskóiról híres templom, helytörténeti kiállítás és a kőtár is megtekinthető. A templomtól 50 m-re nyugatra a falu névadó kútja és mosóház rom látható.
A falu szélén szép környezetben egy kis tó van, ahol napi jeggyel horgászni is lehet. Van focipályánk és játszóterünk is. A falu központjától jelzett kék turistaútvonal vezet fel a Jakab-hegyi látnivalókhoz (Babás-szerkövek, Jubileumi-kereszt, Sasfészek, Zsongor-kő kilátó, Pálos-kolostor rom, Kelta földvár), melyek a természetvédelmi területen találhatók.
Strand: Pécs, Sikonda, Orfű, Harkány, Siklós, Szentlőrinc, Szigetvár. Várak: Pécsvárad, Márévár, Siklós, Szigetvár.
Múzeumok: Pécs (Csontváry, Zsolnay, Vasarely, Bányászati), Orfű, Abaliget, Pécsvárad, Zengővárkony, Siklós.
Templomok: Pécs, Kővágószőlős, Kővágótöttös, Bakonya, Mánfa. Hajózás: Drávaszabolcs.
Horgászás: Kővágószőlős, Orfű, Abaliget, Üszögpuszta, Ócsárd, Görcsöny.
Mozi, színház: Pécs. Diszkó: Pécs, Komló, Harkány.
A Vackor Vendégház - Cserkút üdülési csekk elfogadó hely!
|